2015. október 08. 21:58 - Szeghy Szabina

Üdvözöllek a konyhámban.

Szóval gasztroblog. Igen, elkezdtem- ugyanis már annyi különböző helyre vannak kigyűjtve a saját, és másoktól elcsent és bevált receptek, hogy megszámolni nem tudom, pedig ott voltam az általános iskola első éveiben (is). Az a bűvös "s" betű... képes voltam kitépni az írásfüzetemből a lapot, és újraírni az egész oldalt, mert nem úgy görbült az "s" pocakja, mint ahogyan a Tanítónéni mutatta. Ja, hogy ez írásóra, nem pedig matek. Lehet, hogy mégsem tudok számolni? 

A blogomat elsősorban kettő csodálatra méltó barátnőmnek ajánlanám. Nórinak, aki az ételekben csakolyan ínyenc, mint a leendő szakterülete, a borok terén; és Bambinak, aki sajnos sok étekre csak a fogát fenheti a laktózérzékenysége miatt. Rá sajnos valóban igaz a mondás: ami az egyiknek étel, a másiknak méreg. Márpedig még sokáig szeretném, hogy boldogítsuk egymást a Háremtagokkal, ezért nem szívesen mérgezném meg Bambikámat, ebből következik egyenesen az, hogy el fogok készíteni olyan ételeket és süteményeket is, amivel kielégíthetem a különböző érzékenységekkel küszködők vágyait.

Hogyan is szerettem meg a főzést. Megszerettem? Dehogy. Szerelmes lettem belé. Kezdő háziasszonyként szinte mindennel kísérleteztem. Olyan ételeket is el akartam készíteni, amiket világ életemben utáltam. Nem szereztem szép első emlékeket a sütéssel főzéssel kapcsolatban (és ennek nem csak a kezdeti tapasztalatlanság volt az oka), visszagondolva nem is értem, hogy miért nem azokkal az ételekkel kezdtem, amiket imádok. Illetve de, egy tippem azért mégis van. Előbb akartam másoknak megfelelni, mint saját magamnak. Márpedig nekem abszolút nem egyezett az ízlésem a körülöttem lévőkkel, azokkal, akiknek örömet szerettem volna szerezni a főzőcskézésemmel. Valahogy mindig fűszeresebben kívántam az ételeket, valahogy mindig hiányzott valami plusz belőlük, valahogy mindig továbbgondoltam azokat. Szeretem a különleges hozzávalókat, szeretem a különleges ízkombinációkat. Szeretem? Dehogy. Szerelmes vagyok beléjük. 

Igen, ha valamit csinálunk, tegyük azt szívvel lélekkel. Nincs máshogy a főzéssel kapcsolatban sem. Szeretek tiszta szívemből, lélekkel főzni. Szeretek, és szeretnék örömet okozni. Szeretném a gasztronómia minden csínját-bínját elsajátítani. Ha hasonló utakon lépkedsz, gyere, tarts velem, oszd meg örömöd-bánatod, meríts ötletet receptjeimből, készítsd őket kedvedre. De csak akkor, ha megígéred, szívedet lelkedet bele fogod adni ezután, legyen szó egy rántotta, vagy egy vadas elkészítéséről. Legyen inkább pirítós, a rántottát nem annyira szeretem. De másnak szívvel lélekkel sütöm :) 

 

Kép forrása: http://staxnet.com/post/23-meno-konyhai-eszkoz-a-fozes-szerelmeseinek

Címkék: kezdet
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://osszeforrva.blog.hu/api/trackback/id/tr627951316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása